Lyrics: Sánta Dániel
Music: Horváth Dominik/Szabó Bence
Kedves anya,
elengedtél a karjaidból, még
érzem ringatásod, de már elvitt az a hintó, ami
mindig kisiklik. De míg te vigyáztál rám, addig
régen is lefékezted azt az elcseszett biciklit,
amivel árokba borultam volna, ha te nem vagy ott.
De most a kontroll meg a józan eszem elhagyott.
Mindig igazad volt, de mindig szembementem, és
beláttam, mikor a sok zsákutcában elrekedtem.
Elesett a gyerek, és ebbe fáradt el, de
bassza meg, nem úgy neveltél, hogy ne álljak fel.
Nem mondtam el mindent, nem is kellett, de
a legnagyobb hibáimat még mindig nem ismertem be.
Hazudtam magamnak, meg neked is, titkoltam, hogy
ki lettem, eltakartam a szemem is, hogy ne lásd, hogy
berántott a szar, meg hogy berántott a szer.
De a te aggodalmadat soha nem átkoztam el.
Ha eléd álltam, láttam magamat a kis szemedben lakva.
Mindig te voltál a lelkiismeretem hangja, és
szégyellem magam, de be kell ismernem, hogy hibáztam.
De szeretlek! Ezért van, hogy minden szarból kimásztam.
Kedves apa! Hallom minden imádat,
meghallom a keserűt, a szomorút, a vidámat.
Amit teszel értem, az megfizethetetlen,
az összes segítséged, tanácsodat zsebre tettem.
Érted mindig kiállnék, rajtad kívül
ki lenne még képes rá, hogy koplaljon a fiáért?
A biciklin is mindig terelgettél, és mikor
megvolt az egyensúly, akkor elengedtél.
Most már száguldok, hogy felnőtt lehessek,
de ha kibillenek, akkor megfogsz, nehogy elessek.
Megmenekülhetnék előled száz válaszban, de veled
őszinte vagyok, mert átlátsz rajtam.
Imádkozom érted is, tudom, hogy nehéz velem,
de ígérem, lassan megérkezem, és tudni
fogod, ha sírok, mert akkor majd a homályban
megszólal egy noktürn a zongorán a szobámban.
Nem folytok magamba több szót, nem!
Köszönöm mindazt a sok jót, amivel emberré
neveltek. Egy örök gyerek maradok, ki
felétek szalad és lágy csókot ad!
Ugye majd megvártok, ha itt végeztem?
Értem jöttök és hazavisztek!
Akármi is van, nekem ez így kerek:
sajnálom, köszönöm, szeretlek titeket!